A megmérettetésen mind a szakmai zsűri, mind a közönség értékelte a beérkezett írásokat. A közönségdíjat Egyed Emese Luca nyerte el Egy rövid élet hosszú emléke című írásával, a második helyen Ábrahám Levente László végzett Béla, a köpcös kalóz című munkájával, míg a harmadik helyezést Kőszegi Emma érte el a Lentről a Marsra című alkotásával.
A szakmai zsűri döntése alapján a próza kategória első helyezettje Topa Noémi lett Nyári délután című írásával. A második helyet Kőszegi Emma szerezte meg (Lentről a Marsra), a harmadik helyezést pedig Ábrahám Levente László érdemelte ki (Béla, a köpcös kalóz).
Az alábbiakban a zsűri által legjobbnak ítélt, első helyezett alkotást közöljük – a Veresi Krónika alapján – teljes terjedelmében.
Topa Noémi: Nyári délután
Napos, meleg nyári kedd délután volt. A nap magasan járt, sugarai átvilágítottak a hatalmas erdő sűrű lombozatán. Elias, a tizenkilenc éves fiú, akinek az apja az italba menekült, anyja pedig elhagyta őket, és Daniel, a húszéves szökevény, aki évekkel ezelőtt egy kegyetlen árvaházból menekült el, némán gyalogolt a száraz, nyirkos erdei talajon.
Az erdő csendje megnyugtató volt, mégis volt köztük némi feszültség. Elias oldalra pillantott barátjára, arca meglágyult, és a tőle megszokott, kissé félszeg mosoly bujkált a szája sarkán. Egy ideig csak nézte a mellette gyalogló fiút, majd végül megtörte a csendet.
– Figyelj, Dan… Jó ideje barátok vagyunk már, de sosem kérdeztem meg igazán, miért jöttél el abból az árvaházból. Persze, csak ha van kedved beszélni róla. – Daniel tekintete Eliasra vándorolt. Hosszasan hallgatott, mire érzelemmentes hangon megszólalt.
– Az árvaház? Hát, nem volt az a hely gyereknek való. Úgyhogy terveztem egy szökést, és léptem. – Daniel habozott egy pillanatig, majd újra az előtte álló ösvényt kezdte figyelni.
– Az itt dolgozó apácák kegyetlenek voltak. Egyetlen rossz mozdulatért büntetés járt. És nemcsak amolyan „viselkedj rendesen” jellegű szidás, vagy egy kis sarokba állítás, hanem fizikai. – Elias döbbenten nézett egy jó pár ideig, amíg próbálta feldolgozni a hallottakat. A bátortalan mosoly lehervadt az arcáról, és halkan megszólalt megint.
– Tessék? Mi van? Megütöttek téged… és a többi gyereket is? Ez szörnyű. Hogy tehet egy árvaház ilyesmit? Sajnálom, Dan, hogy rákérdeztem. Nem akartam semmilyen rossz emlékét előhozni.
– Semmi baj, Elias. Én döntöttem úgy, hogy elmondom, szóval tényleg rendben van. De kérlek, hagyd már abba ezt az örökös bocsánatkérést. Kezd idegesítő lenni. – Elias bólintott, amíg eleresztett egy halk kuncogást, majd ő is az utat kezdte figyelni. Daniel kíváncsian felvonta a szemöldökét, és mielőtt újra csend lett volna, kérdezett.
– Hallod. Mondd csak, Eli… Megkérdezhetem, mi az a sebhely a fejeden? Nem tűnik réginek, inkább olyan, mintha nemrég gyógyult volna be. Hogy szerezted?
Eliast váratlanul érte a kérdés, és egy pillanatra megtorpant a válasszal. Zavartan elmosolyodott, de végül úgy döntött, őszinte lesz. Végül is Daniel a barátja, és őszintének akar vele lenni.
– Ó, ez? Hát, kicsit hosszú történet, de szerintem, időnk az van. Úgy történt, hogy egyszer kicsit későn értem haza, apám pedig már megint nagyon részeg volt. Ahogy benyitottam, ott állt a nappali közepén, és majd szétrobbant az idegtől. Kiabálni kezdett, aztán teljesen elborult az agya, és hozzám vágta a sörösüveget, ami a kezében volt. Az üveg a mellettem lévő falon tört szét, a szilánkok pedig megvágtak.
– Daniel teste megfeszült a hallottak hallatán. Hosszú percekig csak nézte Eliast, mire szóhoz jutott.
– Mi van? Az az öregember tette ezt? Jézusom, ez teljesen hülye. Istenem, mi van ezzel a világgal? Sajnálom, ami veled történt, Elias. Senkinek nem kellene ezen keresztülmennie. Sem gyereknek, sem kamasznak, sem felnőttnek. Senkinek. –
Elias halkan bólintott, és tovább sétált Daniel mellett a napos erdőben. A nap magasan ragyogott, csak a madarak csicsergése és a fák ágai között suttogó szél törte meg a csendet pár másodperc múlva.
– Hé, semmi baj, Dan. Ez csak egy seb. Tudod, mit mondok magamnak, amikor szerzek egyet? Azt, hogy ezek csak azt jelentik: valami nehéz dolgon mentem keresztül, de túléltem, és erősebb lettem tőle. Senkinek sem kellene szégyellnie a sebeit. Olyanok ezek, mint a kitüntetések, amik megmutatják a világnak, milyen erős is vagy valójában!
Daniel elhallgatott, és elgondolkodott a hallottakon. Egy apró, halvány mosoly jelent meg az arcán, mintha kezdené érteni, mire gondol Elias. Elias látva ezt, még szélesebben mosolygott, és bátorítólag Daniel vállára tette a kezét.
– Haver! Daniel! Azt akarom, hogy tudd: bármikor, amikor úgy érzed, hogy összeomlik körülötted a világ, én itt vagyok. Mi itt vagyunk – a barátaid. Mindig melletted állunk, és támogatjuk egymást. Mert erre való a barátság. Ez a lényege. Egy biztonságos menedék a kegyetlen világ elől, ahol senki nem ítélkezik feletted.
Daniel lassan bólintott. Eliasra nézett, majd újra az ösvény vége felé fordult. Az erdő egyszer csak véget ért, és egy hatalmas, virágokkal teli mező tárult eléjük. A távoli hegyek mögött fényesen tündökölt a nap, a lágy szellő pedig óvatosan ringatta a virágokat. Daniel visszafordult barátja felé, és egy halvány, őszinte mosollyal az arcán halkan ennyit súgott.
– … Köszönöm.
Fotónk AI-jal készült.