A veresegyházi kosárlabda-szakosztály kilenc évvel ezelőtt indult el, amikor az önkormányzat beruházásában egy volt ipari épületet alakítottak át kosárlabdacsarnokká az Erkel Ferenc úton. Az eltelt időszakban a sportág az egyik legnépszerűbbé vált a városban, ma már több száz gyermek, fiatal és felnőtt sportol a klub keretein belül. A korosztályos csapatok számos megyei és regionális bajnoki címet szereztek, a szakmai munka eredményességét pedig jelzi, hogy mintegy tucatnyi 10–14 éves tehetség igazolt országos akadémiákhoz és élvonalbeli egyesületekhez, sőt külföldön szereplő fiatalok is kikerültek a veresegyházi műhelyből – írja a Veresi Króniklában Varga Kálmán utánpótlás edző.
A dinamikus fejlődés miatt azonban az Erkel Ferenc úti csarnok kapacitása mostanra elérte a határait. A megnövekedett edzésszám miatt a csapatok egy része már külső iskolai tornatermeket kénytelen igénybe venni, emellett a hazai mérkőzésekre kilátogató szülők és szurkolók kiszolgálása sem felel meg a mai elvárásoknak.
A szakosztály vezetésének előzetes koncepciója a csarnok és a környező infrastruktúra átfogó korszerűsítését célozza. Ennek keretén belül a tervek szerint a következők létesülnének: csarnokban streetball pálya (edzés- és mérkőzés helyszín), valamint futófolyosó kialakítása (edzések). A létesítménytől délnyugatra – a körforgalom felé – eső szabad közterületen a csarnokhoz kapcsolt, összességében mintegy 160-180 m²-es, több helyiségből álló hozzáépítés, lelátóra vezető külön nézői és rendezvényi bejárat (előtér), pénztárral, büfével, shoppal és mosdókkal.

A tervek szerint külső fejlesztések is lennének.
