Titkos találkozókat szervezett a veresegyházi kábítószer-kereskedő – lezárták a nyomozást

Befejezte a nyomozást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság azzal a veresegyházi férfival szemben, aki a vád szerint kábítószert terjesztett a városban és annak környékén. A rendőrség az eljárás iratait javaslattal küldte meg az ügyészségnek, amely a vádemelésről dönt.

A 35 éves B. Endrét 2024. augusztus 28-án, összehangolt akció keretében fogták el a hatóságok. A nyomozás megállapította, hogy

a férfi Veresegyházon és a környező településeken naponta árult kábítószert.

A tiltott szert gyakran „zöldségféle” vagy „méter” elnevezéssel kínálta, és titkos találkozókon adta át vásárlóinak, akik legtöbbször a környékbeli benzinkutaknál, vasútállomásoknál vagy dohányboltoknál vették át az adagokat – írta a rendőrség.

Tettenérés és lefoglalt bizonyítékok

A hónapokon át tartó felderítő munka eredményeként a férfit Erdőkertesen érték tetten. Gépkocsijában a rendőrök 584 ezer forint készpénzt, mobiltelefonokat és kábítószergyanús anyagokat foglaltak le.

Lakóhelyén tartott házkutatás során további jelentős mennyiségű, 1,4 kilogramm amfetamint, több száz gramm marihuánát, valamint digitális mérlegeket és csomagolóanyagot találtak.

B. Endrének legális bevétele nem volt, életvitelét kizárólag a feltételezett kábítószer-kereskedelem biztosította.

A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói most zárták le a vizsgálatot. A férfinak különösen jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem vádjával kell szembenéznie.