Ahogy arról a Hello Veresen már beszámoltunk a Veres1 Színház sikeres nyári szezont zárt a Mézesvölgyi Nyár szabadtéri fesztiválon, amelynek során összesen 39 086 nézőt vonzottak. A színház a Facebookon tette közzé, hogy a nagy nézőszámot a közönség bizalmának köszönhetik.
A Veresegyháza polgármestere, Cserháti Ferenc is gratulált a színháznak a kiemelkedő teljesítményhez, és hangsúlyozta, hogy a Veres1 Színház a város egyik legfontosabb kulturális szereplőjévé vált, amely országosan is ismert.
A polgármesteri közlemény szerint a város a kultúra támogatására elkülönített forrást a Váci Mihály Művelődési Központ felújításának és bővítésének tervezésére fordítja. A Művelődési Központ ad otthont a színház előadásainak is, így a projekt mindkét fél számára kiemelt fontosságú.
A felújítási projekt első fázisában a tervek elkészítése zajlik, amely magában foglalja az épület valamennyi szakági tervét, beleértve a gépészeti munkarészeket is. A teljes tervezési folyamat bruttó 25 millió forintba kerül, és a részletes tervdokumentációk várhatóan az év vége előtt nyilvánosak lesznek.
A polgármester felhívást intézett a város lakosságához, a civil szervezetekhez és a kulturális életet támogató polgárokhoz, hogy fogjanak össze a felújítás sikeres megvalósítása érdekében.
Fotónk illusztráció.