A 18 éves veresegyházi kajakozó, Tokai Zsófia az augusztusi válogatóversenyen elért második helyezésével vívta ki a világbajnoki szereplés jogát. Az UTE sportolója a 25 kilométeres maratoni távon, párosban képviselheti Magyarországot a dél-amerikai kontinensviadalon.
A válogatón szerzett B-egység státusz miatt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség csak részben tudta fedezni a kiutazás költségeit, így a sportolónak jelentős önrészre volt szüksége az induláshoz.
Szerkesztőségünk nemrégiben részletes cikkben mutatta be a fiatal tehetség felkészülését és az előtte álló anyagi kihívásokat. Írásunkban rávilágítottunk arra a helyzetre, hogy a korábban az Európa-bajnokságon bronzérmet szerző sportoló indulása veszélybe került a hiányzó források miatt.
Írásunk megjelenését követően Veresegyház Város Önkormányzatának Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottsága napirendre tűzte az ügyet, és döntést hozott, legalábbis így tudni, egy jelentősebb,
400 ezer forintos összeg
biztosításáról.
Az önkormányzat támogatásának köszönhetően az anyagi akadályok elhárultak, így a fiatal kajakozó várhatóan elutazhat Dél-Amerikába.
Tokai Zsófia az Európa-bajnoki bronzérem után a világbajnokságon az első 6 közé jutást, vagy akár a dobogós helyezés megszerzését tűzte ki célul társával. A vb-t október végén rendezik meg Argentínában.
