Visszavont döntés a Kinizsi utcáról

A Képviselő-testület a polgármester, Cserháti Ferenc javaslatára, valamint a beérkezett visszajelzések és a közlekedési koncepció alapelvei alapján pontosította a mézesvölgyi forgalmi rendet. A döntést lakossági észrevételek és az elmúlt egy hónap forgalmi tapasztalatai is befolyásolták, cél a meglévő egyirányúsítási rendszer optimalizálása és a főút terhelésének enyhítése.

Ahogy arról a Hello Veresen már beszámoltunk, a képviselők szerdai ülésükön tárgyalták a város új forgalmi rendjét. Cserhalmi Ferenc előterjesztését mi is ismertettük, most ehhez képest is történt változás, amelyet a polgármester adott közre.

Eszerint a testület legfőbb módosítása, hogy a Kinizsi utca alsó szakaszán – a Nap utca és a Búcsú tér között – visszaállította a kétirányú forgalmat. Ez a lépés lehetővé teszi a közvetlen forgalmi kapcsolatot az intézmények között, valamint azok autóbuszos elérhetőségét, ezzel csökkentve a Hajdi és a Béke utcák reggeli forgalmi terheltségét.

Fontos kitétel: A tehermentesítés érdekében az alsó szakaszon megtiltották a nehézgépjárművek mozgását, kivéve az autóbuszokat.

Az eredeti forgalmi rendi döntésből továbbra is hatályban maradtak az alábbi rendelkezések, amelyek a városrész többi utcájának forgalmát érintik:

  • Kinizsi utca felső része: Az egyirányú forgalmi irány megfordul, a Szabadság utca felől a Baross utca irányába.
  • Vankó István és Ady Endre utca: Forgalmi irányuk megfordítása érvényben marad.
  • Kemény Kálmán utca: Még nem egyirányú része a már egyirányú résszel szemben, a Szabadság utca felé egyirányúvá válik.
  • Búcsú tér: Továbbra is átjárható, körbejárható, a parkolás minden irányból elérhető.

A Mézesvölgy többi érintett utcájának forgalmi rendje nem változik.

A képviselő-testület határozott arról is, hogy a Fő út többszörös terheltségének csökkentéséig – vagyis amíg nem jön létre jelentős kapacitásbővülés a fő közlekedési hálózaton (például az M3-M2 összekötő út) – nem rendel el más útzárat a Belvárosban, kivéve a Találkozók útja nyári szüneti lezárását. Ezzel a korábbi, Kinizsi utcára vonatkozó hasonló döntést is visszavonták, mivel az aránytalanul tovább terhelné a főúthálózatot.

A további forgalmi renddel kapcsolatos kérdések folyamatos monitorozására és a döntések előkészítésére szakértői munkacsoport felállításáról is határozott a testület. A csoportban a közlekedési szakemberek mellett gödiek és képviselők is részt vesznek. A Polgármester javaslatát a munkacsoport személyi összetételére és működési rendjére a Képviselő-testület a 2025. november 19-i rendes ülésén fogadja el.

A Találkozók útja egyirányú megnyitásáról a Képviselő-testület az előző pontban foglalt változások megvalósítását követően, a szakértői munkacsoport véleményét is kikérve dönt majd, figyelembe véve a korábbi FB szavazás eredményét is.