A Pest vármegyei nyomozók az NVSZ-szel együttműködve, hónapok óta tartó eljárás keretében léptek fel a bűnözőkkel szemben. A Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége augusztus 4-én elfogta a 48 éves és a 45 éves férfit, mivel felmerült a gyanú, hogy fegyvert tarthatnak maguknál. A helyszíni kutatások során a rendőrök hamis személyazonosító okmányokat, szerződéseket és más bizonyító iratokat foglaltak le.
Az eddigi adatok alapján a bűncselekmény-sorozat legalább huszonöt ingatlant érint Budapesten, Csömörön, valamint a Veresegyházzal lényegében egybeépült Szadán. A célba vett ingatlanok összértéke meghaladja a 600 millió forintot, de a rendőrség gyors intézkedésének köszönhetően a sértetteket nem érte vagyoni kár, mert a csalók nem tudták megszerezni az épületeket.
Az ügyben eddig tíz ember szerepe merült fel, többen már gyanúsítottként szerepelnek a nyomozásban, míg egy személyt továbbra is elfogatóparancs alapján keresnek. A most elfogott két férfit üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.
