Az önkormányzat a hiányzások hátterében felmerülő ételmérgezés gyanúja miatt felvette a kapcsolatot a pénteken ebédet szállító Kalória Kft. szolgáltatóval. A Kalória Kft. tájékoztatása szerint az érintett napon 3000 adag ételt szállítottak ki több településre is, ám más helyekről nem érkezett hasonló visszajelzés tömeges megbetegedésről – írja a város közösségi oldala.
Az információkat erősíti, hogy az intézmények által ma reggel regisztrált nagyszámú hiányzó közül az EGYMI-ben is sokan vannak távol, ahol pénteken tanításmentes munkanap volt, így a gyermekek nem fogyasztottak a kérdéses ételből. Ez az adat azt támasztja alá, hogy a megbetegedéseket nem feltétlenül az étel okozza.
Dr. Marik György alpolgármester, háziorvos tájékoztatása szerint jelenleg egy erős, gyorsan terjedő, hányással és hasmenéssel járó agresszív vírus van jelen, amely jelentős számú megbetegedést okozhat.
Bár a gyermekeket ellátó orvosoktól nem érkezett bejelentés a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) felé, a szolgáltató a jogszabályi kötelezettségének eleget téve kérte az ételminták laboratóriumi vizsgálatát az ételmérgezés lehetőségének teljes kizárása érdekében. A NÉBIH gödöllői munkatársai a helyszíni ellenőrzést és a laborvizsgálatot soron kívül megkezdték, amelynek eredményeiről az önkormányzat azonnal tájékoztatja majd az embereket.
Az Inforádióban már beszéltek az esetleges vírusról. A légúti óriássejtes vírus leginkább az egy év alatti csecsemőkre veszélyes, évente csaknem 4 ezren kórházba is kerülnek a szövődményei miatt. Az oltás ugyanakkor a nemzetközi adatok szerint akár 80-90 százalékkal is csökkentheti a gyerekkori kórházi esetek számát. A Magyar Gyermekorvosok Társaságának főtitkárát, Havasi Katalin szerint ez a vírus “egy éves kor alatt veszélyes, mert nagyon súlyos nehézlégzéssel, oxigénhiánnyal, viselkedészavarral, étvágytalansággal, akár táplálhatatlansággal kevert rossz közérzettel járó betegséget okoz”.
Szintén az Inforádióban számoltak be arról, hogy a múlt hét csütörtökön, egy XI. kerületi intézményben az ebéd elfogyasztása után pár órával jelentek meg először a hányással és hasmenéssel járó mérgezés tünetei a gyermekek körében.
„Csütörtök délután már több száz, hasonló tüneteket produkáló gyerek volt. Péntek reggelre a 400-nál több gyereknél jelentkeztek ilyen panaszok, illetve közülük több mint 40 gyerek kórházi ellátásra is szorult a Heim Pál gyerekkórházban” – mondta Helik Ferenc, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszeriparért és élelmiszerbiztonsági ellenőrzésért felelős elnökhelyettese.
