A 24.hu írja, hogy a baleset hétfőn 12 óra 55 perckor történt az aszódi Hatvani út és a Hunyadi utca kereszteződésénél. A 30 éves hatvani férfi által vezetett Mercedes-Benz C 200-as típusú autó összeütközött egy 63 éves helyi férfi járművével.
A vétlen autó többször megpördült, majd az út melletti árokba csapódott. Ennek az autónak a 25 éves női utasa a helyszínen meghalt, a 63 éves sofőr pedig súlyosan megsérült – számolt be még tegnap az RTL Híradója.
A balesetet okozó Mercedes két utasa szintén súlyos sérüléseket szenvedett, miután az autó egy oszlopnak ütközött. Az egyikőjük, a jogosítvány nélkü vezető férfi állapotos felesége volt.
D. Sándor a baleset után kiszállt a járműből, és elmenekült a helyszínről. A rendőrség hajtóvadászatot indított a férfi ellen, melynek eredményeként a 30 éves gyanúsítottat elfogták.
