yi Zsolt közölte azt is, hogy a helyreállítási munkálatokhoz azért volt szükség újabb, rendkívüli vágányzárra, mert egy váltó olyan súlyosan megrongálódott, hogy a javításához külön alkatrészt kell legyártani.
“Ugyanakkor a MÁV-csoporton kívül álló hiba ellenére sem tartom elfogadhatónak, hogy egy hosszabb vágányzár után most újabb kellemetlenségek érjék az erre közlekedő utasainkat. Ezért úgy határoztam, hogy a külön legyártott alkatrész cseréjét későbbi időpontra halasztjuk,
az érintett szakaszt pedig ideiglenesen úgynevezett folyóvágánnyal pótoljuk, amely természetesen szintén megfelel a közlekedésbiztonság legszigorúbb feltételeinek”
– írta a vezérigazgató.
Tájékoztatása szerint a kisiklás során keletkezett további károk – így a csatlakozó vágányszakaszok és a felsővezeték – helyreállítását az elmúlt napokban elvégezték, így a tervezettnél korábban, már hétfőn végeznek a munkálatokkal, így a pályaszakaszt éjféltől vissza tudják adni a forgalomnak.
Hegyi Zsolt emlékeztetett, a pályaszakasz évtizedek óta fennálló sebességkorlátozásainak megszüntetését célzó felújítási munkák részeként szeptember végéig éjszakánként váltó- és vágány-utószabályozási munkálatokat terveztek végezni. Ugyanakkor “a kialakult helyzet miatt azt kértem kollégáimtól, hogy a sebességkorlátozásokat mielőbb szüntessük meg, hogy az érintett szakasz a jövőben kiszámíthatóbban legyen használható. Így a szakaszon a sebességkorlátozások már szeptember vége előtt felszámolásra kerülnek!” – írta a vezérigazgató.
Ahogy arról a Hello Veresen is beszámoltunk Rákosrendező Nyugati pályaudvar felőli végén múlt hétfőn siklott ki egy dízelmozdony tolatás közben. Személyi sérülés nem történt, de a szobi vonalon is fennakadásokat okozott a baleset.