A projekt keretében két fő szakaszon zajlanak majd a munkálatok: egyrészt a Medveotthontól egészen az Erdőkertes vasúti megállóhelyig, másrészt a Kisrét utca és a Patak utca közötti területen. A fejlesztés kiemelt jelentősége, hogy nem csupán elszigetelt szakaszokat hoz létre, hanem a már meglévő nyomvonalakat is becsatolja a rendszerbe, így biztosítva a folyamatos áthaladást városszerte és a térségi kapcsolatok felé – írta a polgármester a közösségi oldalán.
A tervezésnél az élhetőség és a biztonság volt az elsődleges szempont. Az útvonal kialakítása rugalmasan alkalmazkodik az egyes utcák paramétereihez. Ahol a helyszín lehetővé teszi, teljesen különálló kerékpárút épül. A szűkebb szakaszokon felfestéssel kialakított kerékpáros nyomvonalak segítik majd a forgalom zavartalan haladását.
Szerződéskötés után, start márciusban
A kivitelezőkkel a napokban megtörtént a részletek pontosítása és a szerződések aláírása. A hatósági jóváhagyások megszerzését követően, várhatóan márciusban megindul a kivitelezés első üteme mindkét szakaszon.
