A bajnokság korosztályos döntőbe jutásáról döntő, kiélezett mérkőzésén a VVSK csapata négy ponttal győzött. A sportszakmai sikert azonban beárnyékolta a találkozó utáni közösségi médiás feszültség.
Englert Orsolya internetes bejegyzésében elismerte a veresegyházi fiatalok jobb teljesítményét, ugyanakkor élesen bírálta a lelátón tapasztalt szülői magatartást. A volt válogatott sportoló szerint felnőtt emberek artikulálatlanul kiabáltak és verbálisan bántalmazták a pályán lévő tízéves gyerekeket, ami megfélemlítette a játékosokat. Posztjában felvetette a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ), a játékvezetők és az edzők felelősségét is a határok meghúzásában.
Később a volt válogatott játékos frissítette bejegyzését, és törölte belőle a veresegyházi klub nevének közvetlen említését, hangsúlyozva, hogy a jelenség nem egyetlen egyesületet érint, hanem országos problémáról van szó.
A vádakra a VVSK vezetősége hivatalos állásfoglalásban reagált, amelyben visszautasították a teljes helyi közösség megbélyegzését.
A klub kiemelte, hogy a mérkőzésen jelen volt a szövetség hivatalos ellenőre és két játékvezető is, akik nem tapasztaltak a posztban leírt mértékű rendbontást. Az egyesület hangsúlyozta, hogy teljes vállszélességgel kiállnak a sportszerű szurkolás, valamint a gyermekek mentális és fizikális egészsége mellett, és elhatárolódnak attól a néhány főtől, akik miatt most a közösséget támadások érik. Hozzátették: a bejegyzés több ezer emberhez eljutott, és jelentős presztízsveszteséget okozott a klubnak, elvéve a fókuszt a gyerekek sportsikeréről.
A vita a helyi sportszeretők körében is megszólalásokat szült. Volt olyan – akinek lánya korábban az NB I-ben szerepelt – hozzászólásában úgy fogalmazott: a szakosztály életében hatalmas eredmény a legfiatalabbak sikere, de a klub kötelessége, hogy a szülőket és a szurkolókat is felhozza a csapat által képviselt színvonalra.
A felvetésre Tasnádi Dávid, a BKG egyik vezetője úgy reagált: egyetértenek a konstruktív kritikával, és a klub korábban is rendelkezett etikai kódexszel, a közösség egészét érő általánosító támadásokat azonban elutasítják, ugyanakkor készek harcolni a sportszerűtlen lelátói jelenségek ellen.
Azt már mi tesszük hozzá, hogy a jelenség nem csak a kosárlabda-pályán közismert. Focimeccseken, hasonló jelenetek játsződnak le – legalábbis az derül ki a további kommentekből.
Fotónk illsuztráció: Bk Aguilar.
