A futóverseny útvonala a Búcsú térről indul, majd a Találkozók útján a tavak mellett haladva éri el a Szabadság utcát, onnan az állomás felé vezet. A leghosszabb távot választó résztvevők a vasúti átjárón keresztül Ivacsra futnak, ahol a Rét és a Szent Jakab utcán oda-vissza teljesítik a kijelölt szakaszt – tájékoztat az önkormányzat közösségi oldala.
A futóverseny ideje alatt az alábbiak szerint változik a közlekedési rend az érintett területeken:
Kihajtási korlátozások
- A Fürdő, Nefelejcs, Orgona, Repkény, Jácint, Tulipán és Szegfű utcákból kizárólag az Árpád útra lehet kihajtani.
- A Fillér, Harangkút, Kisgyöngyös, Dénár, Tallér, Krajcár, Barázda és Rege utcákból csak az Ivacsi utca felé lehet közlekedni.
- A Garai, Kemény Kálmán és Kinizsi utcákból kizárólag a Baross utca irányába lehetséges a kihajtás.
Ideiglenesen szünetelő kihajtás:
A Kis utca, Virág utca, Nap utca és Ady Endre utca esetében a kihajtás ideiglenesen szünetel.
A szervezők a forgalom zavartalan és biztonságos lebonyolítása érdekében a Találkozók útjáról ideiglenesen eltávolítják a virágládákat és kőtömböket.
A teljes útvonal mentén segítők irányítják majd a közlekedést és segítik a futók elhaladását. A veresiek megértését és együttműködését kérik a sikeres sportesemény érdekében.
