Demonstrálnak Fótón a nagy forgalom miatt, a veresi autósokat is érintheti

Fót-Királydomb városrészben kedd délután forgalomkorlátozások lesznek egy bejelentett tüntetés miatt, amely Veresegyház, illetve Csomád felé tartó gépjárműforgalmat is érintheti. A demonstráció célja a területen áthaladó, szabálytalanul közlekedő autósok útjának blokkolása.

A forgalomkorlátozások október 7-én, kedden 16 óra és 18 óra között lesznek érvényben. A lezárások a Könyves Kálmán utca és a Bethlen Gábor utca sarkánál, valamint az I. András utca és az Erzsébet királyné utca találkozásánál lépnek életbe.

A Veresegyház irányába tartók figyelmét kérik

A demonstrációt a királydombi lakosok szervezik azért, hogy a Budapestről érkező, Királydombot egérútként használó járműveket – amelyek jelentős része Csomád és Veresegyház irányába közlekedik – visszatereljék a kijelölt főútvonalra, a Móricz Zsigmond útra.

A tüntetés szervezője, Rada Mátyás azt közölte a Fótinfón, hogy “a forgalmi rend változtatásával arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy Királydomb lakó-pihenő övezetnek minősül. Ez a KRESZ alapján 20 km/h sebességkorlátozást és áthajtási tilalmat jelent, amelyet a lakók tapasztalatai szerint sok, nem fóti lakos figyelmen kívül hagy”.

A helyi közlemény kiemeli, hogy a gyors áthajtás fokozott balesetveszéllyel jár, mivel a járdák hiánya miatt a gyalogosok is az úttesten kénytelenek közlekedni.

Fotónk AI-jal készült.