A politikai kapcsolatairól beszélt a polgármester

A Veresi Krónikának adott interjúban Veresegyház polgármestere a település kormányzati kapcsolatrendszeréről, valamint a térség fejlesztési feladatairól beszélt. Veresegyház 2026-ban a gödöllői választókerület része lesz. Összegyűjtöttük a potenciális indulókat.

A polgármester elmondása szerint mindkét jelenlegi országgyűlési képviselővel – Tuzson Bencével és Vécsey Lászlóval – korrekt, együttműködő a kapcsolat. Mint fogalmazott, Tuzson Bence miniszteri elfoglaltságai ellenére is igyekszik segíteni a helyi ügyekben, legutóbb a szennyvíztisztító membráncseréjének támogatásában kérték a közbenjárását. Vécsey László esetében szerencsés körülményként emelte ki, hogy szadai lakosként és családi kötődései miatt közvetlen rálátása van Veresegyház helyzetére.

A jövő évi országgyűlési választással kapcsolatban kiemelte: a városvezetés mindig azzal a képviselővel dolgozik együtt, akit a választók megbíznak. „Ha már ismerjük, könnyebb lesz, ha még nem, akkor is törekedni fogunk a megismerésére és a jó együttműködésre” – fogalmazott.

Kiemelte az M2–M3-as autópályák összekötésének szükségességét, a 71-es vasútvonal felújítását, valamint a gödöllői HÉV megújítását. Reményei szerint ezek a témák a jövő évi választási kampányban is kiemelt szerepet kapnak.

Az oktatási fejlesztések kapcsán elmondta: az új veresegyházi általános iskola beruházásának céldátuma 2030, ami ugyan távolinak tűnik, de megszüntette az eddigi bizonytalanságot. A 71-es vasútvonal korszerűsítésével kapcsolatban hozzátette: a felújítási tervek aktualizálása megtörtént, és a vonal fejlesztése relatív kisebb befektetéssel is jelentős javulást hozhatna.

2026-tól új választókerületben lesz Veresegyház

A 2026-os országgyűlési választásokra átrendezett választókerületi térkép alapján Veresegyház kikerül a dunakeszi központú körzetből, és a gödöllői választókerülethez kerül. A váltás a tavaszi hatálybalépést követően érinti a település képviseletét és politikai együttműködését is.

Várható jelöltek a 2026-os gödöllői választókerületben

A pártok többsége már bejelentette, kit szán jelöltnek a körzetben.

Fidesz–KDNP – Hankó Balázs

A kormánypártok a térségben Hankó Balázs innovációs és kulturális minisztert indítják. Hankó az elmúlt hónapokban sorra vett részt veresegyházi és térségi programokon, rendezvényeken, kulturális eseményeken, ami megerősíti a jelöltségét.

Tisza Párt – László Endre Márton

A Tisza Párt nyáron előválasztást tartott; ennek eredménye alapján a gödöllői körzet jelöltje:
László Endre Márton mentőtiszt, saját vállalkozása van.

Demokratikus Koalíció – Dr. Karsai Zsuzsanna

A DK a körzetben Dr. Karsai Zsuzsannát indítja, aki a párt Pest vármegyei struktúrájának aktív szereplője, és már több közösségi felületen is jelöltként szerepel.

Mi Hazánk Mozgalom – Regős Balázs

A Mi Hazánk 2025-ben jelentette be, hogy a gödöllői választókerületben
Regős Balázs lesz a jelölt. 1999-ben született, mezőgazdasági mérnök.